Multikulturális                         Kávézó

Bemutatom ennek a kis közösségnek a szereplőit: Caroline Franciaországban született, de szülei madagaszkári származásúak. Több éve él Rómában. Színházi hostessként dolgozik. Hélene szintén francia lány, ő Erasmussal került Olaszországba, majd ott ragadt. Assisiből Rómába ment, ahol tanulmányai végeztével éttermekben, bárokban dolgozott/dolgozik, illetve francia magánórákat ad. Végzettségét tekintve ő olasz-francia fordító.

 

 

Az egyetlen római származású a csapatban Stefano. Ő újságíró egy olasz lapnál. A negyedik szereplő Randi, egy Sri Lanka-i származású fiú. Ő menekültként érkezett Rómába nyolc évvel ezelőtt, és nagyon mélyről kellett felküzdenie magát, hogy beilleszkedhessen az új kultúrába, társadalomba. Az ő személyes történetét ismerhetjük meg a legrészletesebben.

  

  

Randi 23 évesen úgy döntött, hogy elhagyja szülőföldjét és családját, és a messzi Olaszországban próbál szerencsét. Ennek okai személyes és anyagi természetűek voltak: Sri Lankán kevés a munkalehetőség és nagyon nehéz egyről a kettőre jutni, csak családi összefogással boldogulnak az emberek. Viszont Randi családja szétesett, szülei elváltak, ami az ottani kultúrában sokkal ritkább, és messzemenőbb következményei vannak. Ugyanis ott a család a társadalom sokkal kézzel foghatóbb alapja. Családi összetartás nélkül egyszerűen nem lehet boldogulni. Randi egyébként sikeres bicikliversenyző volt hazájában, egy profi csapat tagjaként versenyzett, és országos ranglistán második helyen állt. Mindezt csak úgy tehette meg, hogy katonának állt. Több évig szolgált tehát a katonaságnál, hogy versenyezhessen. A sikerek ellenére úgy érezte, többre vágyik, korlátozottnak látta ottani lehetőségeit, a szigetországban munkahiány és instabil politikai helyzet uralkodott. Mindehhez hozzájárult a megfelelő családi háttér hiánya. Ezért arra a komoly elhatározásra szánta rá magát, hogy elhagyja szülőföldjét.

A hajón, amin 80 napot töltött el a tengeren menekülttársaival, ő volt a legfiatalabb. Egy sor megpróbáltatás után, mint viharok, vízhiány, élelemhiány, betegségek, Szicíliába érkeztek, mint ahogy általában a menekültek.

 

 

Az összes tulajdona Olaszországba érkeztekor a ruhája volt, amit magán viselt. Ezen kívül egy Rómában élő távoli rokon telefonszáma jelentette az egyetlen kapaszkodót az idegen országban. Ám Szicíliából Rómáig hosszú út vezetett, a fele társaságot visszatoloncolták hazájukba, ő egy pap segítsége által úszta meg a procedúrát néhány társával együtt, annak köszönhetően, hogy betegek voltak. A pap aztán, miután felépültek, ahelyett, hogy a hatóságoknak átadta volna őket, útjukra bocsátotta a menekült Srí Lanka-iakat. Rómába érkezvén a távoli rokonnál talált menedéket, de fogadtatása nem volt szívélyesnek mondható: nagyon gyorsan kellett magának munkát, szállást találnia. Az a család, ahol végül elhelyezkedett, mint mindenes (főzött, takarított, kutyát sétáltatott, kertészkedett), meghatározó kiugró pont volt az életében: úgy bántak vele, mintha a családhoz tartozott volna, bátorították, nógatták, hogy tanulja meg a nyelvet, kevés munkát adtak neki, de jól megfizették, hogy tudjon félre tenni, és ha eljön az idő, önállósodhasson. A család szerződést is kötött vele, ami azért fontos, mert ez szükséges volt ahhoz, hogy az országban tartózkodása legálissá válhasson és tartózkodási engedélyt kaphasson.

Négy és fél év után Randi elhagyta a házat, és ahogy ő beszél róla, második anyukáját. Éttermekben, szállodákban, bárokban kezdett dolgozni. Az ázsiai menekültekre, bevándorlókra jellemző szorgalommal, kitartással, fáradhatatlansággal vetette bele magát a munkába. Több évig dolgozott megállás nélkül, minden egyes nap, szabadság nélkül, egyszerre több helyen is akár. Mindehhez hozzátartozik az is, hogy Randi elsőszülött, és négy testvére van, akikért - úgy érzi - felelősséggel tartozik. Ennek értelmében folyamatosan küldött haza pénzt, és jelenleg egy öccse és egy húga már szintén Rómában él. Őket természetesen a rangidős báty segítette elindulni az új világban, és az elején ő tartotta el őket.

Volt néhány hónap, amikor a Srí Lanka-i fiúnak voltak szabad hétvégéi és már volt annyi félretett pénze, hogy tudott egy versenybiciklit venni. Így elment egy olasz csapathoz és szabadidejét edzéssel és versenyzéssel töltötte.

 

 

 Rómában a bevándorlóknak rengeteg atrocitással kell szembenézniük. Randi esetében előfordult nem egyszer, hogy bizonyos szórakozóhelyekre nem engedték be, vagy elküldték onnan. De neki sikerült egy olyan multikulturális társaságba bekerülnie, ahol teljes elfogadást és egyenjogúságot élvezhet. Ennek az ára valahol az volt, hogy kétszeresen kellett elszakadnia saját közegétől: egyszer, amikor otthagyta hazáját és családját, másodszor pedig, amikor Rómában kiszakadt a saját földijei közül: pl. korábban Srí Lanka-iakkal lakott egy albérletben, de otthagyta őket, mondván, hogy rendetlenek. Vannak Srí Lanka-i barátai, de szabadidejét inkább olaszokkal és más nemzetiségű fiatalokkal tölti. Ez nem valamiféle meggyőződésből fakad, de meg kell jegyezni, ha életét csak a munka és Srí Lanka-iak zárt társaságában töltötte volna, nagy valószínűséggel nem adatott volna ilyen lehetőség számára.

Randi és Hélene barátsága egy közös munkahelyen köttetett, majd hamarosan lakótársakká váltak. Caroline-t és Stefanot a francia lány által ismerte meg a Srí Lanka-i fiú.